multiblog.hu család tagja

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjakat – tájékoztatott a Magyar Hollywood Tanács Egyesület.

A díjakat a Fényes Napok rendezvénysorozat keretében adták át a mátészalkai Zsinagógában tartott ünnepi rendezvényen.
A tanács programjának fókuszába idén a 73. születésnapját ünneplő Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező került, aki a Magyar Hollywood Tanács tiszteletbeli elnöke – írták.
A rendezvényen Rófusz Ferenc – aki 1981-ben “A légy” című animációs filmjéért kapott Oscar díjat – új filmjéről is szó esett, amely Leonardo da Vinci világhírű alkotását, Az utolsó vacsora című festményt eleveníti meg: a 11 perces animációs film egyszerre hívja fel a figyelmet a milánói freskó visszafordíthatatlanul romló állapotára, miközben szimbolikusan a mai Európa látleleteként is működik – írták.

A Magyar Hollywood Tanács 2018-ban hozta létre Tony Curtis-díját olyan személyiségek elismerésére, akik a filmes hagyományok ápolásáért, a fiatal nemzedékek számára továbbörökítéséért önzetlenül tevékenykednek. A díj átadása szimbolikus is volt, hiszen a helyszín Tony Curtis szüleinek városa, Mátészalka volt – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Dwayne Johnson volt a legjobban fizetett filmsztár tavaly
Már csak ez a film hiányzott nekünk
Együtt forgat Robert De Niro és Shia LaBeouf
Velencei filmfesztivál – Costa-Gavras életműdíjat kap a fesztiválon
Hoppá! Mégis folytatódhat a Mad Max?

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!