multiblog.hu család tagja

Rendezői díjjal jutalmazta Bogdán Árpád Genezis című alkotását a filmkritikusokból álló zsűri a 22. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye szerint tíz nap alatt 47 sanghaji moziban 522 filmet vetítettek Ázsia legnagyobb presztízsű filmes rendezvényén. A filmalap támogatásával készült Genezis a fesztivál Belt and Road (Egy övezet, egy út) válogatásában szerepelt.
A válogatás, amelyet “a fény és az élet” mottóval rendeztek meg, 24 ország egy-egy kurrens filmjét mutatta be, a díjátadó a sanghaji Walt Disney színházban volt. Bogdán Árpád forgatókönyvíró-rendező és Dobos Tamás operatőr személyesen vett részt a premieren és a díjátadón.

Bogdán Árpád mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg. A Genezis világpremierje a 2018-as Berlinalén volt, azóta számos fesztivál tűzte műsorra – Spanyolországban, Németországban, Bulgáriában, Franciaországban és Olaszországban is díjazták fesztiválokon.
A Filmalap nemzetközi értékesítési részlege, a HNFF World Sales több területre, köztük Kínára is eladta a Genezis forgalmazási jogait, így a magyar film hamarosan látható lesz Kínában.
A nemzetközi fesztiválközönség először Sanghajban láthatta a közelmúlt két legnagyobb magyar közönségsikerét, a Valami Amerika 3. és a BÚÉK című, filmalapos támogatással készült alkotást. Bogdán Árpád Gettó Balboa című, két Magyar Filmdíjjal – legjobb dokumentumfilm, legjobb operatőr: Bordás Róbert – elismert fekete-fehér alkotását szintén bemutatták a sanghaji fesztiválon.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Ez is érdekelhet…

Visszatér a Strange Things a Netflixen
A CineFesten debütál a Folyékony arany, Almási Tamás új filmje
A Toy Story 4 könnyedén tört az észak-amerikai mozis toplista élére
Angry Birds 2: Itt az utolsó trailer
A Rossz versek nyitja a valenciai nemzetközi filmfesztivált

Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!